|
Halhatatlan ösztönök 6. fejezet
LeahChaos 2009.08.06. 15:13
Jacob
Paige és én kézen fogva követtük Edwardot. Hamarosan kiértünk az erdőből. A tengerpart, ahová értünk, nem a megszokott, homokos, uszadék fákkal teli part, volt. Ez a rész a vadonhoz tartozott. Magasabban voltunk, a hullámok jóval alattunk törtek meg a sziklákon. Edward letelepedett egy kisebb sziklára, Paige és én, egy nagyobbat választottunk. Alighogy elfoglaltuk a helyünket, Edward beszélni kezdett:
- Tudom, hogy bolondnak néztek, de lesz idő mikor meg fogjátok köszönni, hogy segítek nektek. Egyáltalán nem vagyok boldog attól, hogy ti ketten szeretitek egymást, de sokkal jobban fájna, ha valami bajod esne, Paige – mintha ott sem lettem volna, Edward neki beszélt. – Hosszú évekkel ezelőtt, mielőtt még idejöttünk volna Cullenékkel, Alaszkában éltünk. Sok vámpír család gyűlt ott össze abban az időben. Nem mindenki osztotta az elveinket, fogyasztottak emberi vért, de mégis egy család voltunk. Számítani lehetett rá, hogy hamarosan meglátogat minket a Voulturi. Már akkoriban is féltek minden nagyobb csoportosulástól, mert azt hitték, a helyükbe akarunk lépni. Mikor meglátogatott minket Aro, Felix, Caius és Demetri, Carlisle-nak nem kis erőfeszítésébe került megértetni velük, hogy nem akarunk a babérjaikra törni. Úgy tűnt felfogták, hogy nincs mitől tartaniuk, mégis maradni akartak pár napig. Mondanom sem kell, még annyit sem járhattunk a városban, mint addig, mert hirtelen rengetegen lettünk. Körülbelül tizenöten éltünk ott. Akik emberi véren éltek, máshol vadásztak, hogy ne legyen túl feltűnő az elhalálozások száma, de mégis pletykálni kezdtek az emberek. A vámpírtörvények kimondják, hogy a titkot minden áron őrizni kell. Ezért Esme, hogy fenntartsuk az álcánkat, elment a helyi vegyesboltba, vásárolni. Nem számított, hogy az ételek a kukában végzik, de valahogy normálisnak kellett tűnnünk. Volt valami, amiből többet kért, mint ami a boltban megtalálható volt, azt mondták pótolják a hiányt, és majd valamelyik alkalmazott elhozza nekünk. Esme nem tiltakozott. A várostól körülbelül ötpercnyire laktunk. Egyik este csengettek. A család nagy része vadászott. Esme, Rosalie, Emmett, Jasper, Demetri és én tartózkodtunk a házban – mikor halott családtagjai nevét kimondta, az arcát eltorzította a fájdalom. - Egy lány, Anthea hozta el nekünk a kért dolgokat. Úgy adódott, hogy pont Demetri nyitott neki ajtót. Azonnal megőrjítette a lány illata, de nem rohanta le egyből, hanem előbb a modorával és nyájas szavaival lenyűgözte a lányt. Mikor beinvitálta sejtettük, hogy baj lesz, de a lehető legnyugodtabb módon akartuk intézni a dolgokat. Demetri nem bírta sokáig, amint becsukódott az ajtó, Antheának rontott és megharapta. Emmett-tel azonnal leszedtük a lányról, de akkor már késő volt. Nem tudtuk mitévők, legyünk, hagytuk, hogy a méreg átváltoztassa. Demetri elméje időközben kitisztult, és éktelen haragra gerjedt, amiért nem hagytuk befejezni a lakomáját. Mikor Caius, Aro, Felix és Carlisle hazaértek, hosszú éjszakákon át tartó viták kezdődtek, hogy mi is legyen a lány sorsa. Demetri időközben túlságosan sok időt töltött el vele, hogy csak úgy megölje, ezért magával akarta vinni Olaszországba. A többiek ellenkeztek, hiszen nem vetett volna jó fényt a Voulturira, hogy a nap 24 órájában egy újszülöttet pesztrálnak. Végül úgy döntöttek, hogy ránk bízzák, amíg Anthea lenyugszik, és abban maradtunk, hogy pár év elteltével elvisszük őt Demetrinek. Aro viszont titokban Carlisle lelkére kötötte, hogy csináljunk vele, amit akarunk, de ne engedjük a Voulturi közelébe többé. Ahogy telt az idő, Anthea és én egymásba szerettünk. Hatalmas boldog családként érkeztünk ide. Forks volt az a hely, ami az új otthont jelentette számunkra. Ekkor kötöttünk szövetséget a dédnagyapáddal – ekkor rám nézett. - Találkozás pillanatában azonban történt valami. Nem csak a vámpírok és farkasok kötöttek békét, hanem valaki a farkasok közül rátette a nyomjelet Anthea-ra. Akkoriban még mindegyikük fiatal volt, alig volt közülük, aki megtalálta volna a másik felét. A nagyapád Jacob, Ephraim Black, azon a napon találta meg a lelki társát, amikor a szerződést kötöttük. Azt a helyzetet mindkét oldal másként kezelte, mint most. Egy ideig titokban tudták tartani a viszonyukat, de amikor a két oldal rájött, hogy mi is folyik itt, háború indult. A háborúnak hamar híre ment, a Voulturi pedig jött rendet tenni, Demetrivel az élen. Demetri nem tudta, mitévő legyen. Meg akarta gyilkolni a farkasokat, és meg akart ölni minket is. Végül mindenki számára fájdalmas döntést hozott. Egyik éjjel, mikor már úgy tűnt minden rendben, Antheát ölte meg. Senki sem tudja pontosan, mi is történt, csak az összetépett holttestet találtuk meg. Ephraim összeomlott, magát okolta, de nem hagyhatta cserben a falkát. Mi úgy döntöttünk, hogy elmegyünk.
Hosszan meredtem Edwadra.
- Azután mi történt? – kérdezte Paige.
- Mi, Cullenek elmentünk, Ephraim pedig kénytelen volt tovább lépni. Megismerte Jacob dédnagyanyját, és vele öregedett meg.
- Ezt nem értem. Demetri miért nem vitte magával Antheát?
- Mert tudta, hogy utánamegyünk. Bosszút akartunk állni, de már így is elég nagy árat fizettünk a háború miatt.
- Meg kellett volna ölnötök Demetrit – mondtam.- Nem lett volna veszítenivalótok. Hihetetlen ez az egész. Apám azt mondta, ilyenre még nem volt példa, egy törzstag sem szeretett vámpírt. Erre tessék.
Paige felállt mellőlem, majd Edward felé lépett. A vállára tette a kezét és mélyen egymás szemébe néztek.
- Nem fogok meghalni, Demetri engem nem szeret.
- Igen, téged tényleg utál. Tudod, mikor átváltozott nem volt épp egy kedves teremtés, de Demetrivel különösen nem volt finom – fordult felém Edward. – A másik dolog az, hogy akkor életbelépett egy új törvény. Farkas és vámpír semmilyen körülmények között sem szerethet egymásba. Vagyis egymásba szerethetnek, de tilos kapcsolatot folytatniuk. Senki sem akar még egyszer akkora háborút, mint az volt.
Igen, de most egyik fél sem akar háborút! – csattant fel Paige.
- Nem tudhatod, hogy a farkasok mit akarnak.
- Biztos nem bánnák!
Ami azt illeti, – kezdtem,- mielőtt találkoztunk veletek, lefektettünk néhány szabályt.
- Erről beszélek. Te, Paige, megszegted a mi törvényeinket, azt majd elrendezzük, de Jacobot, nem tudjuk megvédeni – mondta Edward.
- Majd én megvédem.
- Nem erről van szó. Ha a falka rájön, Jacob nem farkas többé. Ami azt jelenti, hogy megfosztják a képességeitől.
- Nem érdekel. Nem szerethetek egy normális embert?
Mikor ezeket a szavakat Paige kimondta, mintha valami felvilágosodásszerű futott volna át az arcán. Edward némán bólintott.
- Akkor mellette maradok élete végég – mondta remegő hangon.
Már értettem miről van szó. Ha nem leszek többé farkas, ugyanúgy fogok öregedni, mint bárki más.
- Először is választanotok kell. Együtt maradtok, de akkor előbb-utóbb háború lesz, vagy a Voulturival, vagy a falkával, vagy mindkettővel. Vagy dönthettek úgy is, hogy külön folytatjátok. Ebben az esetben, mi elmegyünk – nézett Paige-re.
- Együtt maradunk – mondta Paige.
Végiggondoltam, hogy mi vár ránk. A sok maszlag, hogy a szerelem mindent legyőz, a farkas vs. vámpír csatában értelmét veszti. Ott van apám is. Az öreg nem élné túl, ha kitagadnának. Így is nagy mázlink van, hogy én tagja lehetek a falkának, hiszen mikor tolószékbe került, úgy tűnt, megszakad a hagyomány. Akármennyire is lenyűgöz a nő, aki most itt mellettem áll, a családommal nem tehetem ezt. Mondhatnám, hogy sikerülni fog, de ha Ephraim Blacknek nem sikerült, nekem miért sikerülne?
- Paige, – fogtam meg a kezét – nem tehetem ezt a családommal.
Egy ideig hallgatott. Kitépte kezét az enyémből, és összefonta karjait maga előtt. Lehunyta szemét. A könnyek patakként folytak végig az arcán. A látványtól a szívem majd’ megszakadt. Tettem egy lépést felé, de ő elfordult. Edward mögé lépett, fejét a hátának támasztotta. Eward hátranézett, majd ő is lehunyta a szemét.
- Ezt gyorsan megbeszéltük – nézett rám.
- Nem arról van szó, hogy nem akarom, de nem tehetem – mentegetőztem.
Hirtelen Edward megragadta a nyakamat, majd a legközelebbi fához nyomott.
- Nekem ő az életem! Mellette leszek, akármi is történik. Ha kell a bátyjaként, ha kell a szerelmeként, de azt egyik állapotomban sem fogom hagyni, hogy még egyszer a közelébe menj! – ordította. – Hajlandó lettem volna segíteni, de jobb, hogy most derült ki, hogy egy gyáva alak vagy. Nem érdemled meg, hogy szeressen, és élj nyugodtan azzal a tudattal, hogy soha többé a büdös életben nem leszek hozzád kedves. Ha a közelünkbe mersz jönni, azonnal széttéplek és a darabjaidat, postán küldöm majd el apádnak! Figyelmeztetlek, nem tudom, mióta folyik ez az egész kettőtök között, de ha a Voulturi tudomást szerzett az esetről, téged teszlek felelőssé.
- Hagyd – szólalt meg Paige. – Nem kell fenyegetni. Ha a Voulturi idejön, maradunk a tervnél – nézett Edwardra.
- Milyen tervnél? – kérdeztem.
- Annál a tervnél, amit még a közbeavatkozásod előtt találtunk ki – válaszolt Edward.
- Gyere, menjünk – mondta Paige, és lefejtette Edward kezét rólam.
Ahogy a görcsös szorításon enyhített hideg bőre az enyémhez ért. Ez volt az utolsó alkalom, hogy hozzámért. Figyeltem, ahogy Edward a hátára veszi, és egy szempillantás alatt eltűnnek. A földre rogytam. Úgy éreztem, mintha valaki a szívemet szorítaná. Csak csavargatja, cibálja, és közben várja, hogy végre kiszakadjon a helyéről.
Edward
Titkon reméltem, hogy így végződik. Jacob ugyanolyan gyenge jellem, mint a nagyapja. Paige keményebb dió, sokáig fogja rágni magát ezen, de én itt leszek, hogy vigasztaljam. A hátamon vittem őt, és éreztem, hogy rázkódik a sírástól. Megálltam, letettem magam mellé, majd szorosan átöleltem. Úgy kapaszkodott belém, hogy azt hittem, eltöri a csontjaim.
A mesém igaz volt, kivéve a végét. Demetri nem ölte meg Antheát. Elvitte magával Olaszországba. Ephraim utánament. Kemény küzdelmek árán sikerült megegyezniük. Ephraim ott él a Voulturival, csak úgy, mint Anthea. Ephraim segít fenntartanai az egyensúlyt, cserébe Demetri, hagyja őket békében élni. Demetri és Ephraim ügyesen intézték a dolgaikat. Ephraim feleségül vette Jacob dédnagyanyját, nemzett egy fiút, aki tovább viszi a hagyományt. Utána mindenkivel elhitették, hogy Ephraim meghalt, senki sem kereste őt, mindenki úgy hitte, Demetri vele is végzett. Ezt a vének nem nagyon mesélték a falkának. Néhányan sejtik, hogy Ephraim nem halt meg, de tartanak attól, hogyha szóba hozzák a Voulturit, maguk jönnek elmesélni a históriát. Nem beszélve a szégyenről, ami őket érné, ha kiderülne, hogy egy vérfarkas csatlakozott a vámpírok rendőrségéhez. Tőlem biztos nem tudja meg senki a folytatást.
- Ez, hogy történhetett? – kérdezte Paige remegve.
- A farkasok már csak ilyenek – mondtam.
A szívem majd megszakadt érte. Nem volt jó látni, hogy ennyire szenved, de csak így tudom magam mellett tartani. Azt az érzést még egyszer nem kívánom magamnak, mint mikor Anthea elhagyott. Nem számítottam rá, hogy ismét egy farkas akarja majd tönkretenni a boldogságomat, de szerencsére most okosabb vagyok.
Jacob
Újra és újra lejátszottam magamban, azt a jelenetet, hogy Edward a hátára kapja őt, és eltűnnek a szemem elől. Amilyen gyorsan kaptam, olyan gyorsan vesztettem el. A szemem előtt lebegett, hogy legalább a családunkban béke lesz. De milyen áron…
- Megjöttem – léptem be közömbösen a házunk ajtaján.
- Gondolkodtál? – kérdezte apám. Ugyanott ült, mint mikor elmentem.
- Igen. Vámpírokkal nem barátkozunk. Felfogtam.
- Helyes – bólintott.
- Nem kérsz valamit enni?
- Nem.
Bementem nagynak nem mondható szobámba és leheveredtem az ágyra. Mivel az ágyam nem túl nagy, ezért sosem szabad túl nagy erővel hanyatt vágnom magam, mert beverem a fejem a támlába. Ezt most elfelejtettem így hangos koppanás jelezte, hogy a fejem és a támla találkozott. Ültem egy darabig, vártam, hogy a sajgás alább hagyjon, mikor kopogtattak az ablakon. Önkéntelenül felpattantam. Általában Seth vagy Jared szokott ablakon keresztül meglátogatni, de most titkon reméltem, hogy ő jött el hozzám. Hiábavaló volt hamis álmokba ringatni magam, Seth ugrott be az ablakon.
- Mi a helyzet, haver? Ma délután nem voltál gyűlésen. Kerestünk, de apád azt mondta, jobb, ha most békén hagyunk. Mi történt?
- Semmi közöd hozzá – feleltem hűvösen.
- Nő van a dologban?
- Mit tudsz te erről?
- Semmit, de meghallgathatlak – mondta kuncogva.
- Na takarodj innen! – üvöltöttem.
Nevetve kiugrott az ablakon, de visszanézett.
- Pedig tudok dolgokat. Láttalak ma Edwarddal és Paige-dzsel. Néhány dologgal ki tudnám egészíteni a meséjét, de én már el is takarodtam innen.
Nem rohantam utána. Most már úgyis mindegy. Tényleg elfeledkeztem a gyűlésről, de holnap is lesz egy, mikor a Forest lányok bemutatják az újabb vérszívókat, akiket a vőlegényeiknek hívnak. Ott lesz ő és Edward is. Nyilván ők is összeházasodnak valamikor.
Másnap reggel, nem mondhatnám, hogy valami üdén ébredtem. Igazából nem is aludtam. Végig az járt a fejemben, hogy Paige, hogy viseli a visszautasításomat. Úgy, mint én, mély depresszióba zuhant, és Edward próbálja vigasztalni, vagy úgy van vele, hogy neki mindegy? Féltem a délutáni találkozástól. Egyrészt azért, mert, ha az előbbi variáció következett be, akkor nehezen tudom majd megállni, hogy ne menjek oda, és mondjam azt: kezdjük elölről az egészet. Nem lenne túl okos döntés bármit is tenni. Én választottam ezt az utat. A dédnagyapám, Ephraim, segíthetne a túlvilágról. Nem tudom, hogyan kezeljem ezt az egészet. Nyilván könnyebb lenne, ha nem most lennék először szerelmes. Bár ki tudja?
Edward
- Szeretnél menni a mai találkozóra a farkasokkal?
- Nem – rázta meg fejét, összetört szerelmem.
Fekete szemeivel komoran meredt maga elé. Vadásznia kellett volna éjjel, de nem akart.
- Akkor menjünk inkább vadászni – ajánlottam.
- Nem akarok.
- Pedig szereznék neked valami finomságot. Mondjuk mit szólnál egy pumához?
- Menjünk el.
- Rendben. Hím vagy nőstény pumát szeretnél?
- Egyiket sem. Úgy értem, menjünk el innen. Menjünk el Olaszországba, csatlakozzunk a Voulturihoz.
- Nem. Nem fogunk csatlakozni hozzájuk – tiltakoztam.
Még csak az kéne. Egy idő után biztos találkoznánk Ephraimmal, az pedig nem hozna nekem szerencsét.
- Tök mindegy mit csinálunk, csak menjünk el innen. Bárhová.
- Rendben – mondtam.
Odaléptem hozzá, és merev testét felkaptam, majd megpördültem vele.
- Mondjuk, visszamehetnénk Londonba, vagy Alaszkába, vagy Dél-Amerikába vagy Afrikába, vagy mindenhová - lelkesedtem.
- Nekem mindegy – mondta közömbösen.
Egy darabig el fog tartani, mire kiveri a fejéből Jacobot.
- Hahó, srácok! – lépett be Paige anyja, Patricia a szobába.
- Szia, anya!
- Jézusom, mit csináltál vele? Éhezteted? – nézett rám Patricia. – A szeme koromfekete!
- Én mondtam, hogy menjünk vadászni – mentegetőztem.
- Tényleg mondta, de most nem akarok, majd később.
- Majd a gyűlés után.
- Nem megyünk – mondta Paige.
- Muszáj. Az alaszkai barátaid – nézett rám ismét - és Matt között volt egy kis összetűzés. Állítólag úton vannak, és jó modorra akarják tanítani a leendő vejemet.
- Mit csinált?
- Tanya szemet vetett rá, de ő közölte, hogy menyasszonya van, Tanya erre begurult és most úgy tűnik, háború lesz.
Hihetetlen milyen nyugodt asszony volt Patricia. Még a legkilátástalanabb helyzetekben is el tudta velem hitetni, hogy minden rendben. A mostani fejleményeket is úgy adta elő, mintha csak egy hétköznapi témáról lenne szó, például, hogy vett tejet.
- Tanya nyilván összecsődítette minden ismerősét. Kevesen vagyunk, hogy harcoljunk velük –mondtam.
- Ezért jó, hogy ma tanácskozunk a farkasokkal. Együtt talán meg tudjuk fékezni őket.
Paige-re néztem. Még mindig maga elé révedt.
- Tehát nem utazunk – mondta színtelen hangon.
- Hová nem utaztok?
- Úgy gondoltuk, hogy elköltözünk – válaszoltam helyette.
- Hogyisne! Majd az esküvő után. Mindhárom lányom itt fog esküdni! Már mindent elterveztem, ne csináljátok ezt velem! – esett kétségbe Patricia.
- Jó, akkor az esküvő után utazunk – válaszolt Paige.
- Összeházasodunk? - kérdeztem. Tudtommal én még nem kértem meg a kezét, de terveztem.
- Aha – mondta. – Vagy nem akarod?
- Persze, hogy akarom. Csak nem így terveztem, hogy megkérlek.
A szekrényhez siettem, ahol a gyűrűt tartottam. Elővettem a kék kis bársonydobozkát, majd Paige elé térdeltem. Először azt hittem figyelemre sem méltat, de mikor rám nézett könnyes szemeiben boldogság csillogott. Épp feltettem volna a kérdést, ami már el volt döntve, de mégis meg akartam adni a módját. Tehát mikor már szólásra nyitottam a szám Patricia átkarolt mind a kettőnket. A padló felé emelt két centivel, és szorosan magához ölelt minket, mint két gyereket.
- Úgy örülök nektek – zokogta. – Na, hagylak titeket. Szeressétek egymást nyugodtan. - Ha gondoljátok, szólok, hogy a gyűlésre is később jöttök – kacsintott.
- Anya! – förmedt rá Paige.
Patricia hangtalanul csukta be az ajtót. Mind a ketten nevetésben törtünk ki. Láttam, hogy ő is szívből nevet. A doboz a gyűrűvel, még mindig a kezemben volt.
- Add már ide – kapta ki a kezemből Paige. Kivette a dobozból, az apró gyémántokkal díszített ezüstgyűrűt.
- Majd én – vettem át az ékszert, és felhúztam a bal gyűrűsujjára.
Tökéletesen illet rá. Pont ugyanolyan finom és kecses volt, mint ő. Végre megkaptam, amit akartam. Hosszú évek szenvedése, és várakozása meghozta gyümölcsét. Azt sem bánom, hogy hazudtam, mert megérte.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
