|
Halhatatlan ösztönök 4. fejezet
LeahChaos 2009.08.06. 15:05
Paige
- Szereted őt? – kérdezte Jake.
- Igen, szeretem – feleltem egyszerűen.
Téged is szeretlek, tettem hozzá gondolatban. Itt ül velem egy tökéletes ember, akivel érzem, tökéletes összhangban lennék, ha közelebb engedném magamhoz. Egy másik tökéletes ember, viszont vár otthon. Fél évvel ezelőtt, amikor Edwardot megismertem, nem gondoltam volna, hogy lesz majd valaki, aki iránt ilyesmit érzek.
Mikor Edward rám talált Londonban, először utáltam. Folyton jött a tapasztalataivel, meg az évekkel, hogy majd könnyebb lesz, fogadjam el a sorsom és blablabla. Gyűlöltem. Aztán mikor Dél-Amerikában töltöttünk pár hetet, egyik éjjel felajánlotta, hogy megmutatja a kedvenc helyét. Először visszautasítottam, de mikor láttam a szemében a fájdalmat, amit okoztam neki, úgy döntöttem mégis elmegyek vele. Az óceán partján leheveredtünk a homokba, és néztük az eget. Nem nyűgözött le a dolog, elég filmet láttam ahhoz, hogy tudjam, nem kell bedőlnöm neki. Közömbösen viselkedtem, mikor újra fájdalom szikráját láttam benne. Önkéntelenül is könnyes lett a szemem, ő azt hihette, hogy a látványtól érzékenyültem el. Átkarolt, bevallom, nem volt rossz. Meg akartam neki mondani, hogy sajnálatból jöttem el vele, de olyan jó volt valaki mellett végre biztonságban maradni, hogy inkább csendben maradtam, és élveztem a közelségét. Pár napnak el kellett telnie, mire el tudtam dönteni, hogy kell nekem vagy sem. Az utóbbi mellett döntöttem. Visszamentünk Londonba, a családommal, ő azt mondta, marad még pár hetet. Vegyes érzéseim voltak vele kapcsolatban, ezért – nem túl érett módon – nem is köszöntem el tőle. Talán egy hete sem lehettem Londonban, mikor hiányozni kezdett. Már épp a visszautazást fontolgattam, mikor megjelent az ajtónkban. Átúszta miattam az óceánt. Abban a percben biztossá vált számomra, hogy ő az az ember, aki mindig vigyázni fog rám, és mindig szeretni fog. Egy ideig eltartott, mire ki tudtam mondani, hogy szeretem, manapság viszont örömmel tettem, a nap bármely szakában.
Most viszont itt van, Jacob, akihez kötődöm. Bár nem ismerem, jó érzés vele lenni. Megvan az a bizsergés, amit Edward jelenléténél hiányoltam, az első hetekben. Igaz, most sem remeg a gyomrom akkor, ha Edwarddal vagyok, de Jacob a legfurcsább dolgokat hozza ki belőlem. Amikor először látogattam meg őt, itt a parton, útközben, iszonyatos hányinger jött rám, az izgalomtól. Pedig nem ismerem eléggé ahhoz, hogy számítson a véleménye. Már az elején semmibe kellett volna vennem, de nem tudtam, mikor kiderült, hogy élete párjának jelölt meg, titkon boldog voltam.
Nincs elég tapasztalatom, ahhoz, hogy tudjam, most mit lenne a helyes megoldás. Edwardot nem hagyhatom ott, nem bírnám elviselni a fájdalmát, de Jacob… Itt van, és egy olyan életet kínál fel nekem, amelyet igaz, hogy nem ismerek, de megbolondít. Olyan érzelmek dúlnak bennem, amelyeknek a létezéséről sem tudtam.
- Mire gondolsz most? – kérdeztem, távolba meredő alakját.
- Arra, hogy milyen furcsa ez az egész. Úgy értem, soha életemben nem láttalak még, és mégis úgy érzem, hogy hiányoznál, ha elmennél innen.
Nem tudtam, mit mondjak. A belsőm, teljesen megkergült az Edward kontra Jacob témától, ezért úgy döntöttem, hogy hagyom, hogy sodorjon az élet. Ha hibát követek el, egy örökkévalóság áll a rendelkezésemre, hogy kijavítsam.
- Mit érzel irántam? – érdeklődött.
- Az, hülyén hangzik, ha azt mondom, ugyanazt, ami te irántam? – mondtam, homlokomat ráncolva.
- Nem, nem hangzik hülyén.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Hogy csináltad?
- Mit?
- Elérted, hogy remegjen a gyomrom, a közeledben. Edwardnak ez eddig még nem sikerült – ha lett volna elég vérem, biztosan elpirulok.
- Ennek örülök – mondta mosolyogva. Tényleg boldog volt.
Közelebb húzódott hozzám. Jólesett a forróság, ami a közelében öntött el. Égett a külsőm teste melegétől, és a bensőn is tüzelt, a puszta lényétől.
- Mondd csak – kezdte.- Nem undorodsz tőlem? Nem borzaszt el a szagom?
- Nem, jó illatod van – feleltem.
Újra mosolygott. A Hold felé fordítottam a tekintetem. Ezt a csillagnézést jobban élveztem, mint eddig bármelyiket.
- Úgy vonzol, mint a mágnes – mondta, és átkarolt.
Arcát a hajamba fúrta. A lélegzete szinte égetett, de nem bántam. Megfogtam a szabad kezét, mire összerándult, és libabőrös lett.
- Ne haragudj, biztos rosszul esik a hideg, amit árasztok – mentegetőztem.
- Nem, nem. Semmi baj, jól esik ez a hűvös. Olyan más. – mondta, még mindig a hajamba temetkezve.
Nem tudom, meddig ülhettünk ott így, összebújva, de egyszer csak elhúzta a fejét, és hatalmasat ásított.
- Ohh, elfelejtettem, hogy te alszol – mondtam és végigsimítottam az arcán.
- Nem akarok aludni. Nem akarom, hogy ez az éjszaka véget érjen – fogta meg a kezem, és szorosan az arcánál tartotta.
- Pedig aludnod kell. Holnap jelenésed van a gyűlésen, ahol bemutatjuk a nővéreim vőlegényeit.
Egyszerre kapcsoltunk, hogy vár minket a saját világunk. Engem otthon Edward, őt pedig otthon a magány.
- Mihez kezdünk most? – kérdeztem kétségbeesve.
- Majd kitalálunk valamit.
Végem volt. Nem tudtam neki azt mondani, hogy mi nem találunk ki semmit, majd én kitalálok valami magyarázatot arra, hogy miért maradtam ki ma éjszaka, és holnap úgy teszünk, mintha én sohasem jöttem volna ide. Ezt kellett volna mondanom, de nem tudtam. Nem is akartam. A fogja voltam, aminél jelenleg, csodálatosabbat el sem tudtam képzelni.
Elengedte a kezem. A nyakamhoz nyúlt, a keze tökéletesen idomult a nyakam vonalához. A másik kezével átkarolta a derekamat. Az egész testem magához húzta. Tökéletesen illettem az ölébe. Egy ideig, mélyen a szemembe nézett. Tétovázva hol közelebb, hol távolabb húzódott, majd elhatározta magát, és megcsókolt. Ez más volt, mint Edward hideg csókjai. Ez a csók az egész testem felgyújtotta, a gyomrom remegett, az egész testem ellazult. Teljesen átadtam magam neki, hagytam. hogy irányítson. Először csak játszottunk egymás ajkaival, majd eltolt magáról, zihálva fürkészte az arcom, majd újra lehunyta a szemét, a keze feljebb csúszott a hátamon, megmarkolta a pólómat, ismét közelebb húzta a fejemet az övéhez, majd újra megcsókolt. Sokkal durvábban, mint az előbb, de élveztem. Még mindig ő irányított, de azért hagyott kibontakozni. Lassan lefektetett a tengerpart homokjába. Hosszan csókolóztunk, a csillagos ég alatt. A hullámok a partot simogatták, a szél hozzánk is eljuttatott pár csepp vizet. A hideg, sós permet, jólesett mindkettőnknek.
Erőtlenül mellém rogyott. Tényleg fáradt volt. Az oldalamra fordultam, felkönyököltem. A hátát kezdtem simogatni. Nem szóltam semmit, hagytam elaludni. Hamar elnyomta az álom, édesen szuszogott mellettem. Senki sem mondhatta volna el róla, hogy napközben hatalmas farkas képében mutatkozik. Miközben szuszogása horkolássá változott, elgondolkodtam rajta, mit is keresek én itt. A kételyeim, hogy itt van a helyem, vagy sem, hamar elszálltak, mikor nyugodt arcára pillantottam.
Lassan pirkadni kezdett, én pedig jobbnak láttam felébreszteni. Még nem készültünk fel arra, hogy valaki itt találjon minket. Gyengéd puszit nyomtam az orrára. Először, fura grimaszokat vágva tovább szundított, majd mikor ezt sokszor megismételtem, végre kinyitotta a szemét. Egy ideig csak pislogott.
- Szóval nem álmodtalak- mosolygott rám. Csak ezért a mosolyáért megérte itt maradni.
- Nem bizony – mosolyogtam vissza. – Most mi legyen?
Homlokát ráncolva gondolkodott, majd így szólt:
- Egy ideig még tartsuk titokban. Nem lenne ellenemre, ha most azonnal megszöknénk, de nem akarok elvarratlan szálakat.
Nem volt mit hozzáfűznöm, ezért gyorsan vetkőzni kezdtem. Egy darabig csak nézett értetlenül, mire ráförmedtem:
- Gyerünk, vetkőzz!
- Minek?
- El kell tüntetnünk a bizonyítékokat – és elmerültem a türkiz színű habokban.
Kis idő múlva megjelent mellettem.
- Erre nem is gondoltam – mondta.
- Hát ezért vagyok én, nem? Kiegészítelek.
Puszit akart nyomni, az ajkaimra, de elhúzódtam.
- Ha továbbra is hozzámérsz, semmi értelme annak, hogy itt vagyunk a vízben.
- Tudom, de nem bírom ki – nevetett.
A part felé úsztam. Az izmaimat alaposan kinyújtóztattam. A partra érve, szinte repültem a megkönnyebbüléstől. Legszívesebben a repkedést, Jake karjaiban folytattam volna, de nem lehetett.
- Mennem kell – mondtam.
- Máris? – kérdezte Jacob.
- Igen, ha nem akarunk lebukni, akkor mennem kell.
- Ma este ugyanitt? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Rendben – mondtam, és csókot dobtam a levegőbe.
Hazafelé futás közben, valami értelmes magyarázaton törtem a fejem. A végén annyira belebonyolódtam a hazugságok kusza szövedékébe, hogy úgy döntöttem, majd kitalálok valamit. Hihetetlen nyugalom uralta az egész lényemet. Nem féltem semmitől, mert tudtam, bármi is lesz, Jacob mellettem áll.
- Szia Edward! –libbentem be az ablakon.
- Mégis hol a jó büdös francban voltál? – mennydörögte.
- Csak szükségem volt páróra egyedüllétre. Tudod, hogy amióta itt vagyunk, megőrjítenek a gondolataim.
- Szólhattál volna! – kiabált tovább.
- Ne haragudj, hirtelen ötlet volt. A tengerparton voltam- ezt lehet, hogy nem kellett volna említenem.
- A rezervátum területén? – kérdezte gyanakvóan.
- Igen- válaszoltam tetetett nyugalommal. Tudtam, ha mentegetőzöm, biztosan le fogok bukni.
- Látom, úsztál is – kezébe vette egy félig megszáradt hajtincsemet.
- Igen, jól esett – mosolyogtam.
- Örülök, hogy jól érzed magad, de legközelebb szólj. Már azt hittem, hogy elkaptak a farkasok, és Jacob Black most kényszerít, hogy menj hozzá feleségül- nevetett.
Édes jó istenem, hogy fogom elmondani neki. Fájt a szívem, hogy ezt tettem vele. Egy percre elbizonytalanodtam. Talán tényleg nem kéne többet Jacobbal találkoznom. Itt van, egy biztonságos, megszokott életem, nem a leghelyesebb, hogy ezt felrúgom egy olyan ember miatt, akit alig ismerek. Edward odalépett hozzám, lehajolt majd megcsókolt. Felidézte bennem a tegnap éjszakát. Megerősített abban, hogy Jacob az, aki mellett lennem kell. Eltoltam magamtól.
- El kell mondanom valamit – kezdtem.
- Szeretlek – mondta és átölelt.
Jacob
Eszméletlen sebességgel tartottam hazafelé. Az ereimben csak úgy száguldott a vér. Ezúttal viszont, nem a düh és a méreg éltetett, hanem az éjszaka emléke. Arra gondolni sem akartam, hogy hogyan tovább. Egyelőre élveztem a boldogságom. Tudtam, hogy fájni fog, ha délután kéz a kézben jelennek meg Edwarddal, de egy ideig még el kell viselnem. Először apámat akarom beavatni. Ő talán segít nekem és Paige-nek.
Az ajtót leakasztottam a helyről, mikor beviharzottam az otthonomba. Gyorsan a helyére tettem, majd szélvészként rohantam be a nappaliba, ahol apám olvasott. Lelassítottam majd lassan letelepedtem mellé.
- Hát te meg, hol voltál ilyen korán? – nézett rám értetlenül.
- A parton – feleltem nyugodtan.
- Ilyen korán? Mikor mentél el? Nem láttalak elmenni.
- Haza se jöttem.
- Jake, ugye most nem azt akarod mondani, hogy az éjszakát azzal a vérszopóval töltötted?
- De.
- Miért nem hallgatsz rám? – ordította.
- De apa…
- Egyszer az életben, azt tehetnéd, amit mondok! Az rendben van, hogy nem akarsz egyetemre menni, az is, hogy lemondtál az alfahím szerepéről, de egy viszonyt egy vérszívóval már nem nyelek le!
- De hát te mondtad, hogy ő a másik felem.
- Lehet, hogy ő a másik feled, de ez esetben félemberként kell tovább élned!
- De miért?
- Azért, mert nem is gondolsz arra, hogy mekkora szégyen ez nekem? Ha ez kiderül, az utcán ujjal fognak mutogatni rám. Az én fiam, nem lesz áruló!
- Azt hittem, örülni fogsz a boldogságomnak – mondtam elfúló hangon.
- Boldogság, ugyan már, hogy lehetnél te boldog egy ellenséggel?
- Ő nem az ellenségem – védekeztem.
- Ne nevettesd ki magad. Mond csak, mégis hogyan képzeled a közös jövőt, az új barátnőddel? – kérdezte gúnyosan.
- Mindenképpen messze innen!
Éreztem, hogy ezt a beszélgetést jobb lesz lezárni, ha nem akarom bántani apámat. Ne értem őt. Miért nem örül? Mindig rágta a fülem, hogy járjak el többet otthonról, hogy minél előbb megtaláljam az igazit. Tessék, most itt van, de neki nem tetszik. Nem tudtam, hová is mehetnék most, Paige-hez nem mehettem, más ember pedig, aki megértene, nem volt. Céltalanul futottam, a hegyek felé. Először is le kellett, nyugodnom, másodszor pedig számba kellett vennem a lehetőségeimet. Vagy most azonnal elmegyek Forestékhez, és letépem Edward fejét, vagy pedig magányosan várom az estét.
Letelepedtem egy sziklára. Újra és újra lejátszottam magamban apám szavait. A végére kezdtem elhinni, hogy talán igaza lehet. Gyűlöltem ezt a zavart. Úgy tűnt, éjjel vére révbe értem, most pedig kételyek között vergődtem. Apám szemszögéből, teljesen érthető volt a reakciója, de az én szemszögemből, még mindig nem tudtam elfogadni.
Ilyen esetekre szokták azt mondani, hogy a barátait és a szerelmét megválaszthatja az ember, de a családját nem. Apám volt az, aki egyengette az utam születésemtől fogva, ő volt az, aki segített átvészelni a farkassá válás nehézségeit. Paige pedig még sehogy sem bizonyította, hogy méltó a szeretetemre és a bizalmamra.
Logikusnak tűnt a magyarázat, amit megfogalmaztam magamban, de ettől függetlenül egyáltalán nem tetszett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
