Halhatatlan ösztönök 3. fejezet

LeahChaos  2009.08.06. 15:02

-         Erről nem volt szó – néztem Paige-re.

-         Apám beszélt Sam-mel. Sam azt mondta, amíg nem hivatalosak a dolgok nem vagyunk kötelesek tudatni veletek. Különben is jönnek még ketten. Sam azt mondta, nem zavarja, ha Edward visszatér, tehát nem értem a problémád.

 

Én sem értettem. Nem fűz semmilyen kapcsolat ehhez a lányhoz, nem értem miért zavar, hogy itt áll és a kezét más fogja. Edward-dal egészen eddig a pillanatig, semmi bajom sem volt. Remegtem az idegességtől, és az összezavarodottságtól. Ideges voltam, hogy senki sem mondta el nekem, hogy Edward visszatért, ennél már csak az idegesített jobban, hogy Edward és Paige. A zavart az okozta, hogy nem értettem miért fáj nekem ez ennyire? Elvégre egyikükhöz sem fűz, semmilyen érzelmi szál, miért nem mindegy nekem, hogy együtt vannak e vagy sem?

 

Seth a vállamra tette a kezét :

-Gyere Jake, menjünk. Később visszajövök – intett a párnak, akik még mindig egymás kezét fogták. 

 

Szótlanul hagytam, hogy Seth magával húzzon. Csendben lépdeltünk a La Push felé. Az agyam nehezen dolgozta fel azt a sok információt, amit most kapott. Végigvezettem gondolatban az egészet, elejétől a végéig. Nem tudtam eldönteni mit is érzek. Ránéztem Seth-re. Úgy éreztem elárult. Mielőtt tovább gondolkodhattam volna, felé fordultam, megragadtam a nyakát és a legközelebbi fához nyomtam. Alacsonyabb volt nálam, ezért mikor felemeltem, a nyakánál fogva, egy magasságba kerültünk.

 

- Miért nem mondtad el? – és még erősebben szorítottam.

- Hé, haver nyugodj meg – mondta elfúló hangon.

 

Vértől vörösödő fejét nézve, engedtem a szorításon, mire ő egy rúgással ellökött magától. Egy másik fának csapódtam, majd földre estem. Nem gondolkodtam, nem vettem figyelembe kivel is állok szemben. Egyenesen Seth torkának ugrottam. Ugrás közben farkassá alakultam. Végighúztam a karmaimat emberi bőrén, mire fájdalmasan felnyögött. Valaki hátulról a bundámba mart, és lerántott Seth vérző testéről. Láttam, ahogy Edward talpra segíti Seth-et, engem pedig Paige fogott le hátulról. Megnyugtatott a jelenléte, testének közelsége. Nem akartam megsebesíteni, visszaformálódtam emberré. Csupasz keze, immár a bőrömön volt. Forróság öntött el, nem akartam, hogy elengedjen.

 

-         Megnyugodtál? – kérdezte.

 

Bólintottam.

 

- Ha valami bajod van velem, nekem mond! – közeledett felém Edward – Vagy talán nem mered a szemembe mondani, hogy böki a csőrödet, hogy visszajöttem? – mondta izzó szemekkel.

- Nem félek tőled – kitéptem magam Paige szorításából.

 

Edward-dal egymásnak estünk. Én hasba rúgtam teljes erővel. Ha nem kapaszkodott volna a vállaimba, biztos, hogy hanyatt esik. Edward egy erőteljes fejeléssel, betörte az orromat. Egy pillanatig elvesztettem a kontrollt a zsibbadtság miatt, de amint éreztem a forró vért végigömleni az arcomon visszatért az eszméletem.

 

Ezúttal Seth kapott el hátulról, Edward előtt pedig Paige termett ott. Mind a ketten folytatni akartuk a harcot, de Edward nem akarta Paige-t félrelökni, én pedig nem akartam Seth-nek újabb sérülést okozni.

 

-         Befejeztétek? – mondta Seth mögülem.

-         Engem senki sem akar összeverni? – kérdezte gúnyosan Paige.

 

Átkarolta Edward derekát és felém fordult :

-         Mindent el fogok magyarázni. Később – nézett vissza Edward-ra. – Gyere menjünk.

Seth addig nem engedett el ameddig láttuk távolodó alakjukat.

 

-         Sajnálom – mondtam Seth-nek és útnak indultam.

 

Nem jött utánam. Nem tudom merre ment, mikor hátranéztem már nem volt ott. Szánalmasnak éreztem magam. Nem jelentett megoldást az, hogy összevertem Seth-et. Nem lettem tőle okosabb. Arra volt szükségem, hogy valaki odajöjjön hozzám és elmagyarázza mi ez az egész. Miért érdekel engem mi van Paige-dzsel?

 

Mikor hazaértem, apám, a nappaliban ült és tévét nézett.

 

-Miért véres az arcod? – kérdezte csillogó szemekkel.

 

Imádta, ha a harcokról tartottam neki beszámolót, erről a mai verekedésről viszont, nem akartam beszélni.

 

-Elestem – mondtam, pedig tudtam, hogy nem veszi be.

-Hát sajnálsz az öregedtől, minden csepp kis izgalmat?

 

Talán jobb lenne ha tényleg elmondanám neki. Lehet, hogy tud segíteni.

 

- Rendben. De erről nem beszélhetsz senkinek sem, főleg Sam-nak nem!

-         Ohh, szóval titok. Még jobb! – vigyorgott.

 

Tehát elmeséltem neki elejétől a végéig. Azzal a nappal kezdtem, amikor Paige illata megőrjített, át az éjszakai találkozáson, egészen a mai délutánig. Volt ahol a homlokát ráncolta, hol pedig csillogó szemmel vigyorgott. Miután a mondókám végére értem, hosszasan hallgatott. Talán hibát követtem el azzal, hogy elmondtam neki.

 

-Hát fiam, ez a történet nagyon szép lenne, ha Paige nem lenne vámpír.

-         Erre már magamtól is rájöttem. Mindjárt megőrjítenek az érzéseim. Legszívesebben letépném valaki arcát, leginkább Edward arcára pályázom, csak azt nem értem miért. Indokolatlanul meg nem akarok senkit sem bántani. Nem az én műfajom. Bár lehet, hogy a mai dolog Seth-tel megváltoztatta a gondolkodásmódomat.

-         Az, hogy Seth-et verted össze, nem azt jelenti, hogy személy szerint vele van bajod. Ha Sam lett volna ma ott melletted őt vered meg, ezen nincs mit gondolkodni. Te Edward-ra haragszol, mert övé lesz az a nő, akit te jelöltél meg. De hidd el, jobb lesz így. Nem vetne jó fényt ránk, ha egy vámpír kerülne a családba.

-         Megjelöltem? Mégis, hogy jelöltem én meg őt? Ez mit akar jelenteni?

-         Látod, ha figyeltél volna azokra a történetekre, amiket estéken át regéltem neked, most nem vágnál ilyen értetlen képet. Meséltem arról, hogy hosszabb távon, egy harcos, mint te, egyedül nem sokra megy. Nem számít az, hogy a falka minden tagja a barátod e vagy sem, hanem itt most arról van szó, hogy mindenkinek van egy másik fele. Biztos ismered azt a mondást, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő.Az ősi ösztönök nem csak riasztanak ha veszély közeleg, hanem elszántan keresik azt az embert akire támaszkodhatsz majd a későbbiekben. Látom, hogy nem érted – csóválta a fejét az öreg.

-         Az nem csak mese volt?

-         Te még elhiszed, hogy az egész mese? – förmedt rám.

-         Igazad van – hagytam rá.

-         Elmagyarázom úgy, hogy megértsd. Mielőtt Emily belépett volna Sam életébe, kivel volt Sam?

-         Leah-val.

-         Úgy van. Volt köztük valami súrlódás? Nem, nem volt. Egyszerűen csak arról van szó, hogy amikor Emily megjelent, a Sam-ben szunnyadó farkas, érezte, hogy Emily az, aki kell neki. Sam rátette a nyomjelet Emilyre. Emilynek természetesen volt választása, de érezte, hogy kötődik Sam-hez. A két fél egymásra talált, és most boldogan élnek. Érted már? Jake, ne csináld ezt velem! – fogta a fejét.

-         Azt hiszem kezdem érteni – és tényleg kezdtem is – de miért pont Paige?

-         Ez az amit én sem érek. Mindig tudtam, hogy te más leszel, mint a többi farkas, ne de ez már az én fantáziámat is túlszárnyalja. Paige érzi,hogy kötődsz hozzá, és a jelek szerint ő is kötődik hozzád, lásd, az éjszakai látogatását. Hogy valóban egymásnak lettetek teremtve, az nem fog olyan egyszerűen kiderülni, mert itt van Edward is. ÉN örülnék, hogyha annyiban hagynád ezt a dolgot. Veszélyes lehet, hogy te meg egy vámpír.

-         Akkor maradjak egész életemben magányos, ahelyett, hogy most harcolnék érte?

-         Jake, nincs az sehol sem előírva, hogy mindenkinek csak egy ember jelenthet megnyugvást, de az viszont le van írva, hogy vámpírt és farkast nem fűzhetik össze szerelmi szálak. Ha nem bolygatod Paige lelkét, olyan dolgokkal, mint a mai verekedés, ő is túlteszi magát rajta, és minden visszatérhet a régi kerékvágásba.

 

Egyenesen magam elé meredtem. Éreztem apám tekintetét magamon, de nem tudtam ránézni.

-         Ilyenre még nem volt példa a történelmünkben, ezért nem is tudok neke dtöbbet segíteni. Ha akarsz pár napra, tűnj el, hagyd kitisztulni a fejed. Majd én falazok neked, a falkának sosem kell ezt megtudnia.

 

Tudtam, hogy komolyan gondolja, de nem akartam elmenni. Itt akartam maradni, hátha történik valami. Esetleg Paige megkeres. Vagy én keresem meg őt. Magyarázattal tartozom neki. Akkor mikor itt járt, nem tudtam felelni a kérdéseire, most viszont tudnék.

 

A szobámba érvén, egyenesen az ablakhoz léptem és kiugrottam. Óvatosan haladtam el a nappali ablaka alatt, de szerintem az öregem tisztában volt vele, hogy nem hagyom ezt annyiban. Örülök, hogy beszélhettem vele, segített tisztán látni. Most már világossá vált számomra, hogy mit is kell tennem. Nem tűnhetek el, küzdenem kell érte. Mát épp futásnak eredtem volna, mikor valaki hozzám kezdett beszélni :

 

-Szóval megjelölted.

 

A hang valahonnan fentről jött. Nem volt időm megtalálni, egyenesen elém ugrott.

 

-         Milyen alapon hallgattál ki minket? – vontam kérdőre.

-         Nem akartam hallani, én békésen sétálgattam, és a hangotokat erre hozta a szellő – nézett rám gúnyosan Edward. – Tudod, túl sokáig vártam rá ahhoz, hogy csak úgy átengedjem neked. Jelenleg Paige össze van zavarodva, de ha hallgatsz apádra, akkor mindenki jól jár.

-         Igen? Nekem ugyan mi hasznom lenne belőle?

-         Megőrizhetnéd a tekintélyed a kutyák között.

-         Kezdtem elfelejteni, miért is örültünk, amikor elmentetek.

-         Ugyan már Jacob, térj már észhez. A fajtáinknak eltérő képe van a jövőről. Te gyerekeket akarsz, akikkel együtt játszhatsz a tengerparton, egy feleséget akivel bárhol mutatkozhatsz. Paige nem tudja neked megadni mindezt. A gyerekeket még valahogy meg lehetne oldani, de, hogy magyaráznád ki a napfény hatására megjelenő csillámokat? Vagy azt, hogy sohasem öregszik meg?

-         Én sem öregszem – vetettem oda.

-         Igazán? Akkor sem tudná biztosítani neked az általad elképzelt jövőt.

-         Mássz ki a fejemből! – utasítottam.

-         Rendben, akkor te meg hagyj békén minket! – és ezzel elment.

 

Mindenben igaza volt, amit mondott. A jövő, amit Paige-dzsel álmodtam, akkor sem valósulhat meg, ha úgy dönt, velem akar lenni. Nekem viszont miért kéne leragadnom egy elképzelésnél? Hát nem az a fontos, hogy a másik felem itt legyen mellettem? Akármit is mondd Edward és az apám, meg kell próbálnom. Utam ismét a partra vezetett. Tudtam, hogy Paige el fog jönni. Éreztem. 

 

A jóslatom, hamar beigazolódott. Ott állt mellettem, gyönyörűen és nyugodtan, mint mindig.

-         Mielőtt bármit is mondanál – kezdte – beszéltem Edwarddal. Elejétől végéig elmondta miről beszéltetek. Ő nem az a fajta ember, aki előszeretettel gúnyolódik másik érzésein, az sem számít, hogy vérfarkas e az illető vagy sem. Viszont meg kell őt értened. Fél, tudja, hogy ez az én döntésem. Nem akar befolyásolni, de be kell látnod, hogy igaza van. ÉN sem tudok neked mást mondani. Ha Edward nem lenne, nagy valószínűséggel ugyanígy látnám a helyzetet. A mi szerelmünk sem tökéletes. Leginkább egy videó játékhoz tudnám hasonlítani. Sokszor elbuktunk már benne, de minél többször kezdtük újra annál könnyebb volt. Rájöttünk hol vannak akadályok és most már együtt, át tudunk lépni rajtuk. Egyre jobban megy, napról napra egy-egy szinttel feljebb jutunk, és ez nagyon jó érzés.

-         Szereted őt? – kérdeztem egyszerűen.

-         Igen, szeretem.

 

Erre nem tudtam mit mondani. Igaza volt, mint mindenkinek.