|
Halhatatlan ösztönök 2. fejezet
LeahChaos 2009.08.06. 14:56
Egyetlen használható ötlet sem jutott eszembe, nem tudom, hogyan bírhatnám maradásra.
- Csak maradj – próbálkoztam.
- Nem lehet – hajtotta le a fejét –, a testvéreim már biztos keresnek.
Búcsúzóul még rám nézett, és eltűnt.
Másnap reggel dörömbölésre ébredtem. Ez nem az a fajta zaj volt, amit akkor hallasz, mikor valaki az ablakodat veri, vagy az ajtódon kopog. Ez a hang belülről jött. Sam néha be tudott férkőzni néhányunk elméjébe, és ezzel időt spórolva hívott minket a gyűlésekre. Velem még sosem fordult elő, hogy ilyen módon értesített volna. Azt mondta, körbeveszi a gondolataimat egy burok, amin nem tud átlépni. Most úgy tűnik sikerült neki, mert lassan kezdett fájdalmassá válni, elmém béli látogatása. Összeszedtem magam és rohantam, ahogy csak bírtam. Az utcán természetesen úgy tettem, mint aki egy kellemes reggeli sétára indul, de az erdőben hosszú idő után először, szabadjára engedtem farkas énemet, és négy lábon rohantam tovább. Jól esett végre kinyújtóztatni minden izmomat. Eltöprengetem, hogy a tegnap esti találkozásomról Paige-dzsel, beszéljek e róla vagy inkább ne. Nem felejtettem el, amit mondott, nagy bajba kerülhetünk, ha kiderül, hogy egyáltalán szóba álltunk. Elvetettem az ötletet, mindenképpen meg kell őriznem a tekintélyemet. Ha a falka megtudja, hogy szimpátiát érzek egy vámpír iránt, gyengének tűnök majd előttük. A következményekbe bele sem merek gondolni. Árulónak hisznek majd, ami kitiltással járhat, én pedig nem hozhatok szégyent az őseimre.
Pánikba estem, mikor megláttam Sam-et. Reggel sikerült bejutnia a fejembe, ha sikerül neki még egyszer, mélyebbre áshat és kiderülhet minden. Elhatároztam, hogy nem gondolok többé Paige-re.
- Köszönöm, hogy eljöttetek – kezdte Sam. – Tegnap újabb vérszívók érkeztek a területünkre, de erről már úgy is mindenki tud. Tegnap felkeresett, nem sokkal a látogatásod után Jake – nézett rám –, két női vámpír. A húgukat keresték. Az egyikük látja a jövőt, ezért tudta, hogy itt kell keresnie. Természetesen éreztük volna, ha belép a rezervátum területére, így közöltem velük, hogy ez lehetetlen. Tegnap Seth és Jared voltak őrségben, ők azt mondják, nem láttak senkit sem behatolni. Tehát a kérdés az, hogy látta valaki a vérszopót a területünkön?
Koncentrálnom kellett, hogy a szívem normális ritmusban verjen. Ezek mindent hallanak, megérezték volna, hogy izgatott vagyok.
- Jake, te az idő tájt mentél haza. Nem láttál semmit? – vont kérdőre.
- Nem - feleltem a tőlem telhető legnagyobb nyugodtsággal.
- Rendben. Nem akarok vitát velük, mert úgy tűnik hamarosan egy újabb szövetség lép majd érvénybe. Egyelőre csak a három lány van itt, a forks-i szállodában laknak. Hamarosan érkezik még kettő, akkor majd tárgyalunk velük.
Mikor vége lett a gyűlésnek, nem akartam elsőként elrohanni, pedig legszívesebben ezt tettem volna. Szerencsémre Seth félrevont, és hazafelé húzott.
- Láttam mindent – kacsintott rám.
- Nem tudom, miről beszélsz – maradtam közömbös.
- Ne nézz madárnak! Tegnap éjjel én voltam őrségben, és láttalak téged meg a vámpírlányt a tengerparton.
- Ha láttál, miért nem mondtad el Sam-nek?
- Mert nem akarlak bemártani. Láttam, hogy néztetek egymásra. Tudom, hogy ez szabályellenes, főleg így, hogy ide is költöznek, de én örülök nektek – vigyorgott rám.
- Mégis minek örülsz? – néztem rá értetlenül – Nem történt semmi, csak beszélgettünk. Vagyis nem tudom, minek nevezzem, amit tegnap csináltunk. Leginkább ő beszélt, én hallgattam. Egyáltalán nem akartam, hogy idejöjjön – mentegetőztem.
- Jól van, jól van. Nem kell magyarázkodnod. Csak akartam, hogy tudd, tőlem senki sem fogja megtudni, és ha segítség kell, én itt vagyok – húzta ki magát.
Seth volt köztünk a legbuzgóbb, a leglelkesebb most mégis hazudott Sam-nak miattam.
- Köszönöm.- mondtam neki.
Arról, hogy mi is történt tegnap éjjel, nem akartam vele tovább beszélgetni. Én sem értettem az egészet. Az érzések úgy kavarogtak bennem, mint a tenger. Majdnem megőrjítettek. Ugyanakkor jó lett volna egy külső szemlélő véleményét is hallani, de mindenképpen egy tapasztalt, semleges külső szemlélőjét. Seth fiatalabb volt nálam, és még kevesebbet látott a nagyvilág dolgaiból, mint én. Ha harcra került sor, ő volt az, aki a híreket és információkat szállította, ritkán vett részt magában a küzdelemben. Más lehetőségem nem volt, vagy vele, vagy senkivel sem beszélek erről. Már szólásra nyitottam a számat. Várta, hogy mondjak valamit, érdeklődve rám nézett és figyelt. Épp a lelkemet készültem kitárni mikor az egyik fáról, maga Paige ugrott le.
- Mielőtt bármit is mondanátok, tudnotok kell, hogy ez az utolsó magánbeszélgetésünk – intett csendre. Seth valamit mondani akart, de mielőtt egy szót is kiejthetett volna Paige folytatta:
- Igen, tudom, hogy láttál tegnap este, és reménykedtem benne, hogy nem árulsz el. Sajnálom, hogy a nővéreim a területetekre léptek miattam, többet nem fordul elő. Utána néztem – ezek a szavak már nekem szóltak –, hogy amiért idejöttem tegnap, az valószínűleg annak, köszönhető, hogy nem éltem ki magam még ember voltam. Elég fiatalon letten vámpír, és ez azzal jár, hogy nem szereztem elég tapasztalatot fiúk terén. Mivel te úgy néztél rám, hogy nem volt a pillantásodban semmi elutasító, a tudatalattim riasztott, hogy ez most egy olyan pillanat volt, amelyet ki kéne használnom. Vagyis emberkoromban kellett volna az ilyen eseményeket megragadni. Azt nem értem, ti ketten miért nem undorodtok tőlem, de nem is érdekel. A lényeg, hogy pillanatnyi felindulásból akartam barátkozni veled, de észhez tértem és többet nem zaklatlak.
Seth-tel egy darabig eltartott mire felfogtuk a hallottakat. Zavaros kusza, összefüggéstelen dolgok egyvelege, zavart előadásban. Seth-ből kitört a röhögés. Próbáltam tartani magam, de már azért sem tudtam a nevetést visszatartani, mert maga Seth is vicces jelenség volt azokban a percekben. Fejét hátravetve, ugatásszerűen, levegővétel nélkül, könnyezve fuldoklott mellettem. Egy ideig eltartott, mire a röhögő görcsön sikerült felülkerekedni, de Paige látszólag nem találta ilyen mulatságosnak a helyzetet.
- Így vegyen titeket komolyan az ember – ezzel elviharzott.
Pedig annyi mindent akartam tőle még kérdezni, de itt maradtam válaszok nélkül. Ismét. Bűntudatom volt, amiért kinevettük, sokáig gondolkozhatott rajta, mi okozza az irántam táplált érzelmeit.
Seth nem hozta fel a témát többet, én pedig jobbnak láttam nem erőltetni. Napokkal később elérkezett a pillanat, amikor is újabb szövetséget köttetik farkasok és vámpírok között. Sam mindenkit tisztásra hívott. Előbb találkoztunk, mint ahogy a vámpírok ideértek volna, így volt idő megbeszélni, hogy milyen szabályokat fektessünk le.
- Hol legyen a határ? – kérdezte Sam.
- Szerintem, nem kell határ – mondta Seth – Cullen-nék idejében sok problémát okozott számunkra is a határok figyelése. A vérszívók túlságosan is undorodnak tőlünk ahhoz, hogy önszántukból a rezervátum közelébe merészkedjenek, ha pedig betolakodót észlelnek, megszakítás nélkül tudják üldözni, és figyelmeztetni tudnak minket.
- Igaza van – helyeselt Embry.
- Én úgy érzem kellenek a határok, mert sosem lehet tudni, milyen hátsó szándékaik vannak.
- Ha valakit meg akartak volna ölni, már megtették volna – szaladt ki a számon.
- Rendben, mondta Sam. Meglátjuk mik a szándékaik és eldöntjük később. Ahhoz viszont szerintem mindenki ragaszkodik, hogy hozzájuk hasonlók teremtését megtiltjuk. Az emberölést úgyszintén.
- Mi lesz a farkasok és vámpírok közötti érintkezéssel? Beszélhetünk velük?
- Úgy gondolom, hogy Cullenék-nél is ott rontottuk el, hogy túl jó kapcsolatot ápoltunk velük. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell tiszteletben tartanunk, hogy ők mások, mint mi. Ha hosszabb ideig maradnak, jobb a békesség, tehát kerüljetek minden vitát. Ugyanakkor, azért is akarom a határokat, hogy ne szövődjenek életre szóló barátságok – mondta gúnyosan, mire az egész csapat egy emberként nevetett. – Törekedjetek arra, hogy annyit beszéljetek velük amennyi feltétlenül szükséges. A másik, amire figyeljetek, hogy a három lány rendkívül vonzó, ne hagyjátok, hogy átverjenek a puszta külsejükkel benneteket. Szerelem nem hiszem, hogy kialakulhat, mert ki akar magának büdös feleséget? – újabb gúnyos megjegyzés, újabb elsöprő nevetéshullám.
A fiúkkal együtt nevettem. Kezdtem elhinni, hogy talán agyamra ment az eseménytelenség. Miközben győzködtem magam, Seth megbökött:
- Jönnek.
Öt vámpír tűnt fel a színen. Tényleg egy család voltak. Ugyanazok a vonások, ugyanaz a mozgás. Megálltak előttünk, elöl a családfő, mellette a felesége, kicsivel hátrébb a lányok. Paige nem nézett rám, Sam-et figyelte. A családjuk egyetlen férfitagja, tekintélyt sugározva előrelépett, majd mély hangon beszélni kezdett:
-Én Alex Forest vagyok, a feleségem Patricia – rámutatott egy alacsony, barna hajú nőre -, és a lányaim, Piper, Phoebe és Paige. Őket már ismeritek, valamennyire. Tudjuk, hogy nem éppen a legalkalmasabb helyet választottuk a letelepedésre, de úgy gondoljuk, hogy itt nagyobb biztonságban vagyunk, mint bárhol máshol. A vámpír társadalom retteg tőletek, ezért arra gondoltunk, hogy összefogva egy rendkívül biztonságos közeget hozhatnánk létre. A családunk nem követi a hagyományokat, viszolygunk az emberi vértől, nem mi választottuk a sorsunkat, ezért semmi okunk sincs a hagyományok tiszteletére.
-Keményen beszélsz a fajtádról – szólt közbe Sam.
-Semmi okom a fajtámat szeretni. Átlagos családként éltük mindennapjainkat, majd megjelent a Voulturi. Közölték, hogy felborult az egyensúly, újakra volt szükségük és mi voltunk a kiválasztottak.
Én már ismertem a történetet, nem döbbentett meg, de a többieket igen. Láttam, hogy a kemény harcos külső mögött, most sokan együtt éreznek velük.
- Nos, ettől függetlenül, ha itt akartok élni, van néhány szabály, amit be kell tartanotok.
- Ez csak természetes, de ami a vadászatot illeti, figyelünk arra, hogy ne bontsuk meg a földetek rendjét. Persze nem csak itt vadászunk majd.
- Rendben. Az első és legfontosabb szabály, hogy nem változtathattok át egy embert sem. A második kikötés, hogy emberi vért a térségünkön nem fogyaszthattok. Területi határokat egyelőre nem szabtunk, de ez még változhat.
- A szabályaitok ésszerűek, de engedjétek meg, hogy ezt még átbeszéljük.
A vérszívó család körben állt. Piper és Phoebe vadul bólogatott, Paige szája nem mozgott, nem volt sok hozzáfűzni valója a témához. Alex és Patricia háttal álltak nekünk. Mikor Alex és Sam kezet ráztak a szövetség megpecsételéseként, velőig hatoló szél suhant át a réten.
A Forest család betartott minden szabályt, nem volt rájuk panasz. A városban nem sokat mutatkoztak, bánatomra. Egyre többet és többek jártam a belvárosba, hátha megint összefutok valamelyikükkel. Nem akartam beszélni Paige-dzsel, de látnom kellett őt. Kezdtem elfelejteni arcát. Rémálmaimban sok hasonló nő jelent meg előttem, de nem eldönteni melyikük az igazi. Ilyenkor általában zihálva ébredtem, hátamon folyt a verejték, és azonnal útnak indultam, hogy beszélhessek vele. Egy bökkenő azonban adódott, nem tudtam hol keressem. Sam-től nyílván nem kérdezhettem meg, ezért Seth segítségét kértem.
- Figyelj Seth, tudom, hogy már így is sokat tettél értem – miközben beszéltem hozzá, szakadatlanul vigyorgott – de még valamit szeretnék kérni. Befejeznéd ezt az idióta vigyorgást?
Lefagyott arcáról a mosoly, és hidegen meredt rám.
- Nem, nem ezt akartam kérni – mire újra a képembe nevetett.
- Ha a Forest család után kell kémkedni, benne vagyok.
- Azt kéne kideríteni, hogy hol laknak.
- Most nem kéne odamenned.
- Szóval tudod hol laknak.
- Igen tudom. Sam megkért, hogy figyeljem őket. Paige jól van, ha ezt akartad tudni.
- Igen ezt akartam tudni, de miért nem kéne odamennem?
- Ez hosszú és bonyolult. Ha Sam nem mondta el, én sem mondhatom el. Ha itt az ideje, megtudod.
- Seth, ne szórakozz velem! – mondtam mérgesen.
- Sajnálom, de megbíztak valamivel, amiről nem beszélhetek, még akkor sem, ha téged is érint.
Kezdtem ideges lenni. Volt egy olyan érzésem, hogy Seth célja pont ez volt. Bogarat ültetett a fülembe, és tudja, hogy nem hagyom ezt annyiban.
- Most mennem kell, haver. Sok sikert – vállon veregetett és elfutott.
Tudtam, hogy utána kell mennem. Tapasztaltabb farkas voltam, mint Seth, ezért nem esett nehezemre észrevétlenül követni őt. Átvágtunk az erdőn, mikor átkeltünk a gyűlésre használt tisztáson én inkább az azt övező fák gyűrűjében maradtam. Egyre messzebb és messzebb kerültünk a rezervátumtól. Ismerős volt ez a terület. Ha nem tűnt volna túl logikusnak, azt hittem volna, hogy a régi Cullen ház felé tartunk. Hamarosan elérjük a valószínűleg a gazzal benőtt, kihalt helyet. Hitelen elkaptak az emlékek. Önkéntelenül is elmosolyodtam. A véremben volt a futás, tehát nyugodtan tudtam követni Seth-et, közben nosztalgiázhattam. A lelkiismeret-furdalás is felütötte bennem a fejét. Valahol sajnáltam Cullen-néket, épp kezdtünk velük jóban lenni. Talán igaza van Sam-nek, ezért is merték áthágni a szabályokat.
Felkészültem a páfrányokkal és mohával benőtt épület látványára. Seth lassítani kezdett, végül csak sétált. Ahogy kiért a fák közül őt követtem a tekintetemmel, lassacskán Seth alakja előtt feltűnt a Cullen ház, nem olyan állapotban, mint amilyenre számítottam. Seth lelkesen integetett valakinek, előrébb lopakodtam. Megláttam Paige-t, egy nála magasabb személlyel állt a kocsifelhajtón. Ezt abból szűrtem le, hogy felnézett rá. Lelkesen üdvözölték Seth-et az idegennel. Nem láttam pontosan ki az, eltakarta az egyik ág. Nem mertem kockáztatni azzal, hogy félrehúzom. Füleltem, ahogy csak tudtam, de nem hallottam miről beszélgetnek. Helyet kellett változtatnom. Amikor úgy láttam, hogy nagyon belemerültek a témába, megkerültem a fát, amely tövében álltam. Immár teljes rálátásom volt az összegyűlt kis csapatra. Ugyanakkor láttam egy ezüst Volvot parkolni nem messze tőlük. Furcsa, hogy pont olyan autója van valamelyiküknek, mint annak idején Edward Cullen-nek volt. Jobban szemügyre vettem az ismeretlen alakot. Hasonlítottak a vonásai Edward vonásaira. Mélyet szippantottam a levegőből, talán az illatából rájöhetek, ki is ő. Éreztem Paige folyópartot idéző, virággal teli mégis friss aromáját és ott volt az az ismerős illat, amit nem tudtam hová tenni. Most már, muszáj volt megtudnom, ki van még itt. Felmásztam a fára, ami föléjük tornyosult. Előrébb és előrébb kúsztam, a kíváncsiság majdnem megőrjített. Nem voltam elég óvatos, nem figyeltem milyen állapotú ágra másztam fel. Az izmaim miatt nem voltam kis testsúlyú, ez egészen addig a pillanatig nem is zavart, amíg nem hallottam, hogy az ág, recsegve eltörik alattam. Igyekeztem menteni a menthetőt. Már észrevettek, ezért egyenesen közéjük ugrottam. Az ág hangos puffanással ért földet. Köpni, nyelni nem tudtam a megdöbbenéstől. Ott álltam az ismeretlennel szemtől szemben.
- Helló, Jacob! – köszöntött.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
